Itt ülök 14 óra 37 perckor, a jó meleg lakásban, egyedül kuporgok a kupleráj és szemétdomb tetején. Időm az bőven lenne összepakolni, de az esélytelenség netovábbja fél hatos keléssel (ld. előző bejegyzés). Mindezek, és az intenzív négyórás beszéd eredménye képpen annyira lelassulok, hogy hihetetlen. Szervezet felháborodva tiltakozik a bevezetett, illetve bevezetésre kerülő szankciók ellen, így hát ki kell cselezni.

Egy csomó dolgot figyeltem meg, például azt is, hogy ilyen koffeines pezsgőtabival végig lehet nyomni a napot, bár jelenleg a mai az első kísérletem, de délután egy óráig, mondom, fél hattól egész jól elvoltam vele, bár kétségtelen, hogy most benne van minden bizodalmam hogy feltámadok poraimból, mert ez botrány komolyan mondom. És  hány, hány millió olyan ember van aki napi 12 órát húzza a szénbányában az igát aztán hazamegy és megeteti az éhes gyerekszájakat!? Hát, Kiscsillagom, (mármint én) te vagy az evolúció azon része, akin már rég behajtotta volna a természet a követelését (természetes szelekció) ha nem lenne a modern orvostudomány. magyarul tehát nem vagyok egy túlélő típus. Egyébiránt ha már a megfigyeléseknél járunk, el kell mondanom a tuti hírolvasás receptet. Egyszerűen le kell engedni a fotelt, amennyire lehet, és egyenes szögből kell nézni a monitort. Minden más lényegtelen. Társ ugyanis szeret műsorvezetni egy kakasülőn kvázi, de az nekem annyira nem pálya, mert egyrészt a mikrofont egyszerűen sehogy sem tudom odamanőverezni a számhoz, meg hát bajosan látok lefele, különösen ha az ötödik hír tájékán kell sasolni a fura nevű tisztségviselőket.

Egyéb iránt rendeletet hoztam. Nem mintha közigazgatási szerv lennék, vagy országgyűlés, vagy valami ilyesmi, de úgy érzem, hogy a többi hírszerkesztő nevében is jogom van kijelenteni: mostantól csak kovács jános nevű emberek ülhetnek a parlamentben. Ha eredendően nem ezzel a névvel születtek, akkor is kénytelenek felvenni. A név után lévő számmal lehetséges a megkülönböztetés. Nők a kovács jánosné nevet használhatják, mert hihetetlen hogy mennyi kimondhatatlan nevű fontos ember van ebben az országban. A világról már nem is beszélve. Ha mást nem, legalább limitálni kéne. Ennek véget kell vetni.

Egyébiránt ma annyi eszem volt kb, mint egy doboz dominónak. Társ egyik ismerőse becimbálta a városba a hátsónkat négykeréken, mire én simán bentfelejtettem az autójában a telefonom. Éppen célba vettem az egyik drogériát foszladozó alapozószivacsomat lecserélendő, erre az eszembe ötlik hogy valami nincs meg. Mintegy tíz perc túrás után a táskámban rájöttem, hogy ez bizony a leparkírozott automobilban hever. Odamentem hát a nyilvános parkírozóba, ahol az autó pihengetett a kb -8 fokos januári hidegben, és mintegy 5 percnyi töprengés után, miszerint sírjak vagy nevessek vagy mi a vihart csináljak és egyébként is pisilnem is kell, a hideg bekergetett a nem messze lévő postahelyiségbe, ahonnan ablakon át bámultam az autót és vártam a csodát vagy a gazdáját. Körülbelül 40 perc várakozás után, mely alatt a posta dolgozói már bizonyára értesíteni akarták a titkosszolgálatot, Isten visszaküldte Társ ismerősét a kulccsal valami papírért. Ó mondom ezaz. Köszönöm! A nap másik csúcspontja egyébként az volt, amikor Társ élő adásban közölte, hogy a rajtam lévő kötött ruháról ő bizony azt feltételezte hogy egy elnyűtt pulóver. Biztos azért ér a térdemig. Na ennyi. Így próbáljak én meg divatos meg nőies meg okos meg kedves meg még kitudja mi lenni, ha EZT KAPOM CSERÉBE! egyébként jót röhögtem rajta. Az én pulcsim legalább nincs KIREHÜLVE (azaz kilyukadva, ez társ szakzsargonja szerint volt).