Kedves Emberek,

Képzeljétek, az történt velem, hogy rádiózom. Egyébként a főiskolának, ahová járok, van egy nagyon kiváló kis rádiója, internetes. Vannak benne rendesen hírek, meg műsorok, mikrofon, füles, meg még ami kell. Például egy határ lelkesedés, de pénz, az nem sok van benne:) Vérremenő csatákat vívott a felelős szerkesztő pajtás minden darab potméterért. Azt gyötörtük gyakorlat céljából, gondoltuk jó lesz ha nem csak az szerepel az önéletrajzunkban hogy rádiós szakirány, hanem mondjuk az is, hogy pl. négy év műsorvezetés. Akit igazán érdekelt, az ott volt folyamatosan hogy élőben olvashassa a saját maga által megszerkesztett híreket, vezethesse a saját maga által kitalált és megtervezett műsorát, és egyáltalán, mikrofonközelben legyen. Nos, mindezek után, úgy harmadév vége táján az ember elkezd gondolkodni a hogyan továbbról. Sok furmányosan firnyákos sorsfordulat után egyszercsak képzeljétek, egy mikrofonba beszéltem bele, az emberek pedig hallották, és sms-t küldtek a szerverre, hogy milyen jó hogy beszélek hozzájuk. Jó, olyat is küldtek, hogy mit okoskodom én, a testét áruló, Júdeából származó nőszemély- hogy finom legyek.)Csak ezért az egy élményért megérte ez a négy év, amit egy vidéki, kissé unalmas kis-vagy hát közepes város unalmában (a társaságot kivéve!) töltöttem. Aztán visszatértem a vidéki, kevésbé poros, és sokkal nagyobb, már-már közepes méretű városba, ahol megtudtam, hogy műsorvezetői kötelesség az élő hírolvasás.

Mondom mi? Élő? nekem az élő hírolvasásról, az egyetemi rádióból egy dolog maradt meg. Az, amikor Pinyóval voltam beosztva, és érdekesség képpen egy színes hírt böktem be a végére. Azt hiszem, valamilyen távolköpő verseny volt, ahol az egyik delikvens kizuhant a korláton, mert nekifutásból akarta legyőzni az ellenfelet (többet ésszel, mint erővel...) és hát nem túl szerencsés formában ért földet szegény pára. Na már most vizuális típus vagyok, és ez olyannyira kacajra fakasztott, hogy képtelen voltam végigmondani amit kellett volna, és konkrétan beestem az asztal alá. Pinyó pedig nagy nyerítés közepette lekeverte a híreket, én pedig visítottam tovább a röhögéstől... Ezek után valahogy elment a kedvem az élő hírektől, de itt nem volt apelláta, megkerestem hát mélyen rejlő komolyságom, és azóta használom. Bár, még mindig megtréfálom magam, a kedvencem az, amikor titulust tévesztek, vagy netán egyáltalán nem azt olvasom, ami nekem oda van írva. Ma például kifejezetten mérges lettem egy horgászati tilalommal kapcsolatos hírre, mert van a halaknak az a valamilyen helye, ahol sokan vannak, és akkor tilos horgászni. Na. Hát ez a szó kimaradt az életemből, ahogy az látszik is. Háromszor volt benne a hírben, háromszor kevertem össze a betűit és kavarodott össze a nyelvem. De volt már Gázai övezet helyett Gizai övezet, Gaskó István pedig az egyik hír erejéig a VDSZSZ alelnökévé avanzsált. meg hasonlók. De megküzdök vele, remélem, hogy egy idő után képes leszek felolvasni egy komplett hírblokkot NULLA hibával. Úgy látszik, ez a nap még várat magára...